Termék neve: Hírek

Az email fiókomba érkezett az értesítés

A minap érkezett egy névnapi meghívó az egyik jópofa haveromtól. Az invitálás szabadulós játék részvételére szólt. Az email fiókomba érkezett az értesítés, hogy meg vagyok hívva négy másik emberrel közösen. A szabadulós játék nem a szívem csücske. Már egyszer kipróbáltam, mondjuk elég rég volt. Így bíztam benne, hogy az óta sokat fejlődött ez az iparág. Azért tettem egy kísérletet, hogy eltántorítsam ettől a tervétől és mondtam a névnaposunknak, hogy jobb lenne egy kalandpark. Persze, hogy erősen tiltakozott, szerinte tuti tetszeni fog nekem is. Ez nagyon jó, bízzak benne. Mit tehettem mást, elvégre csak nem akartam megsérteni, hogy nem megyek el, de felkészültem egy unalmas délutánra. Azzal vigasztaltam magam, hogy majd utána lelazulunk egy pubban. El is érkezett a szabadulós játék ideje. Öten voltunk összesen. Amilyen unottan kezdtem bele, annál jobban élveztem utána az egészet. Ez tényleg jó szórakozás volt. Össze sem tudtam hasonlítani azzal a másfél évvel ezelőtti dologgal, bár nem is ez a cég volt az. Imádtam minden percét, fenntartotta végig az izgalmat. Most már tudom, hogy mit szeret mindenki a szabadulós játékon. 

A különböző országok minimálbére

Találtam egy jópofa kis grafikont a különböző országok minimálbére van feltüntetve 1999-ig visszamenőleg. Nagyon érdekes, hogy hol mennyi a nettó bér minimum. De az is nagyon jól megfigyelhető, hogy hol mekkora változás volt az elmúlt 17 év során. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy Magyarország a grafikon alján helyezkedik el, alulról Románia, felülről Csehország között. De szerintem az sem lesz újdonság, ha azt mondom, hogy a Magyarországi nettó bér 1999-től napjainkig majdhogynem egy szabályos vízszintes vonal, sajnos. Az árak nőnek, a fizetések nem. A legnagyobb összegű minimálbért Luxemburgban adják, jelenleg 1922,96 Euro. De ugyanitt figyelhető meg a legnagyobb emelkedés is. A második helyen Írország helyezkedik el, ahol jelenleg 1546,35 Euro a minimál bér. Rosszul írtam az imént, ez nem a nettó bér, hanem a bruttó. A grafikonban csak bruttó összegek szerepelnek. Harmadik helyen Hollandia van, jelenleg 1537,2 Euróval. Mi alulról vagyunk a harmadik helyen, jelenleg 350,09 Euro a magyar minimálbér, 1999-ben pedig 89,15 Euro volt.

Olimpikonnal sétált Nyíregyháza és Rakamaz!

PCAS “Állati” Fesztivál

PCAS “Állati” Fesztivál

http://www.facebook.com/events/308342722565930/

Tánc világnapja 2012 május

Dankovics Tomika

Kedves Zumba Vendégeim!!!
A pénteki (2012.03.30.-ai) 17.30 tól kezdődő Honvéd utcai órám JÓTÉKONYSÁGI ZUMBA óra lesz; az aznap befolyt összeggel Dankovics Tomika 11 hónapos kisfiú gyógyulását fogjuk támogatni.
Tomikán őssejt átültetést fognak Miskolcon végezni, hogy a nála 7 hónapos korában kiderült leukémiából véglegesen megtudjon gyógyulni.
Az óra díja pénteken: 1000Ft. (aznap bérletes fizetés nem lehetséges!)
További felajánlásokat vagy aki nem tud a pénteki órámra jönni, de támogatni szeretné az óriási megpróbáltatásokon átment beteg kisfiú gyógyulását, az az órákon a nálam lévő perselyben elhelyezett összeggel majd megteheti!
Nagyon köszönet mindenkinek a Dankovics család és a saját nevemben is!
Kérlek titeket legyünk jó sokan…ZUMBÁZZUNK együtt egy jó ügyért, egy nagy célért!